~Ella~
-Ella,mikor fogod elmondani Harrynek? - kérdezte hirtelen Sel.
-Nem tudom. - vidámságom abban a minutumban,hogy hallottam Harry nevét,elmúlt.
-Aha.Szólj,ha segítsek. - ajánlotta fel.
-Köszi,rendes vagy,szólok ha kell valami! - mosolyogtam. Istenem,mit veszítettem volna,ha nem találkozom Selenával! És ugyanezt elmondhatom Harryről is.
Aztán sokat beszélgettünk,Sel sok tanácsot adott,hogy hogyan mondjam el.Végül rávettem magam: a telefonomért nyúltam.
-Mit csinálsz? - nézett rám értetlenül.
-Harryt hívom.Ma megmondom neki.Nem akarom,hogy mástól tudja meg. - feleltem,miközben számát ütöttem be.
Sel bólintott,majd kézfejére támaszkodva nézett engem.
Fülemhez emeltem a kagylót,és nagyokat sóhajtva vártam,hogy felvegye.Pár csöngés után meg is tette.
-Szia,virágszál! - köszöntött vidáman.Az én kedvem rosszabb lett; ahogy meghallottam hangját rájöttem,hogy képtelen vagyok neki megmondani.
Tehát átnyomtam Selena kezébe.Szegény értetlenül nézett,de kihangosította és aztán beleszólt.
-Szia! Selena vagyok.Ella megkért,hogy kérdezzem meg,ráérsz-e.Szóval...ráérsz?
-Mi? Selena? Ella hol van? - kérdezte csodálkozva.
-Itt van mellettem,csak épp... - heves karcsapkodással jeleztem,hogy nem vagyok itt.Viszont ekkorra már késő volt.
-És akkor miért te beszélsz velem? - látszott rajta,hogy nem érti ezt az egészet.
-Nézd,Ella jelenleg nem tud veled beszélni. - hárította el Harry gyanakvását ügyes módon; végül is tényleg nem tudok vele beszélni.A sírás folytogat.
-Miért? - faggatózott tovább. Istenem,miért ilyen bonyolult?
-Csak! - erősködött Selena.
-De miért? - szállt vitába vele Harry.
Ekkor már megelégeltem a dolgot.Kikaptam Sel kezéból a telefont,és beleszóltam.
-Szia Harry,itt vagyok és csak azt szerettem volna kérdezni,hogy ráérsz-e ma délután valahogy kettőkor.Találkozzunk a parkban.Köszi,további szép napot! - hadartam egy levegővétellel,majd végül válaszra sem várva lecsaptam a telefont.
-Szép kis teljesítmény ennyi információt besűríteni egy mondatba - dícsért meg Selena.
Zavartan bólintottam egyet,majd ledobtam az ágyra a telefonom. Kezembe temettem az arcom. Hirtelen olyan tehetetlennek éreztem magam. és az is voltam - nem tehettem semmit az ellen,hogy elmenjünk.
Sel mintha csak megérezte volt,oda jött mellém, és elkezdett nyugtatgatni, és bár nem sikerült neki,azért megpróbálta....
****
Hát,elérkezett a délután kettő óra. Semmitől se féltem még így. Sel felajánlotta,hogy velem jön,de nemet mondtam. Ezt nekem kell csinálnom,egyedül.
Leültem a szobor melletti padra,ahonnan be lehet látni az egész parkot,és figyeltem.
Hamarosan megjelent. Rövidujjú,fehér póló, napszemüveg, rövidgatya. Eszméletlenül jól nézett ki. Én csak egy napszemcsivel szerelkeztem fel, azt is csak azért vettem fel,hogy ne lássa sírástól kipirosott szemem. (nem mintha a fújástól piros orrom nem árult volna el...)
Szóval mikor megláttam,felálltam. Ő is észrevett, és napszemüvegét hátratolva sietett felém.
- Szia! - köszöntem elhaló hangon. Már ezerszer elpróbáltam,mint mondok neki,mégis nehéz volt bármit is tennem. Erre a pillantra nem lehetett felkészülni.
- Szia! - ölelt meg,majd megpróbálta levenni a napszemüvegem,de odakaptam. Kérdőn nézett rám. - Mi van?
- Beszélnünk kell. - mondtam komolyan.
- Oké. - bólintott, majd megfogta a kezem.
- Nos, a hír engem is kicsit váratlanul ért.. - mikor kimondtam,elkezdtem könnyezni. Egy,már jó sokszor alkalmazott mozdulattal kivettem egy zsepit a táskámból,és feltolva napszemüvegem,megtöröltem szemem. Hiba volt felfedni,hogy hogyan néz ki az arcom. Harry idegesen vette le rólam szemüvegem.
- Mi van a szemeddel? - simított végig arcomon.
- Tudod... - kezdtem bele,de a hangom elcsuklott. Megint.
Fürkészve nézett rám,mire vettem egy nagy levegőt,és igyekezve erősnek látszani elmondtam az egész történetet.
Döbbenten hallgatott. Mikor befejeztem, nem szólt semmit,csak szorosan magához szorított,és ezt suttogta a fülembe:
- Senki sem választhat el minket egymástól! Mindig együtt leszünk, még akkor is,ha a kontinens két különböző részén élünk! Jó? - kérdezte,majd eltolt magától,hogy jobban lásson. Biztatás képp megsimogatta az arcom.
Hát,értékelem ezt az optimista gondolkodást,de rajtam semmit sem változtatott.
- Jó,de az nem ugyanaz... - motyogtam elszontyolodva. Harry halványan elmosolyodott,majd megrázta a fejét.
- Nem,tényleg nem ugyanaz. - értett egyet. - Viszont azt tudd,hogy szeretlek és várni fogok rád.
Ennél szebbet még soha senki sem mondott nekem.
