Most mi lesz?

~Ella~

Éjszaka egy percet sem aludtam.Nem tudtam.Több mint öt órás tanakodás után arra jutottam,hogy reggel letámadom anyát.

Hamar el is jött ez a napszak.Reggel fél nyolc.

Én ilyenkor még általában javában húzom a lóbőrt,de mint már az kiderült,nem volt miből felébrednem.

Gyorsan rendbe vágtam magam; felvettem egy találomra kiválasztott ruhát,összefogtam kontyba a hajam,és megpróbáltam sminkkel helyrehozni borzalmas külsőm.
Lementem a konyhába,ahol anya sürgött-forgott.
   -Szia Ella! - köszöntött mosolyogva - Hogy-hogy ilyen korán?
   -Nem tudom.  - hazudtam.
Anya vállat vont,majd csinálta tovább a rántottát.
Odaültem a bárpulthoz,és néztem.
   -Szeretnél valamit? - nézett furán,mikor észerevette,hogy lassan percek óta őt bámulom.

   -Ami azt illeti,igen. - kezdtem bele,de elhallgattam.

   -És mi lenne az? - kérdezte kíváncsian.

   -Csak azt szeretném....szóval azt szeretném megkérdezni,hogy mi volt az a tegnapi kérdés? - néztem rá kicsit félve a választól.

Anya elzárta a gázt,majd sóhajtva leült velem szembe.
   -Emlékszel,mikor 2 hónappal ezelőtt azt mondtam,hogy majd el akarok neked mondani valamit? - kezdte,mire bólintottam. - Nos,kaptam egy új munkalehetőséget....
   -Dehát anya,ez nagyon jó! - szakítottam félbe boldogan.Már azt hittem valami rosszabbra gondolt.Nagyon nagy kő esett le a szívemről.
   -...Magyarországon. - fejezte be anya.
Köpni-nyelni nem tudtam.Mást nem is lehet mondani.Anya aggódva nézett rám,valószínűleg hiába próbált minél jobban felkészülni reakciómra,ez váratlanul érte.
   -Kicsim..jól vagy? - nézett rám.
Nem tudtam válaszolni.Legszívesebben ott helyben kérdőre vontam volna anyát,hogy mégis mi a francot képzel.Két hónapja tudja,és nem szólt.Esélyt se adott arra,hogy felkészüljek rá. Hogy lassan elfogadjam a gondolatot,miszerint Harryt soha többet nem látom.
   -Kérlek szólalj már meg! - nézett rám szinte már könyörögve.
Nagy nehezen összeszedtem magam,és szólásra nyitottam szám.
   -Mi? Ezt mégis hogy gondoltad? Elszakítasz engem Harrytől,miután már lassan egy éve egy párt alkotunk,szeretjük egymást,és miután tegnap bejelentettük nyilvánosan kapcsolatunkat? - kiabáltam.
Most anyán volt a ledöbbenés sora.

   -Dehát szívem,én csak a legjobbat akartam!Azért nem szóltam,mert akkor az egész nyaradat tönkretette volna! - védekezett.

De ez akkor sem metség.

   -Ó,igen? És ha annyira jót akartál nekem,akkor mégis miért engedted,hogy nyilvánosságra hozzuk a kapcslatunkat Harryvel?
Anya teljesen ledöbbent.Nem csodálom,elég durva voltam.Alapvetően szelíd,és megértő lány vagyok,de ha valaki a lelkembe gázol,akkor kijön belőlem az állat.És most kijött.
   -És mégis miért fogadtad el az állásajánlatot? Miért nem volt jó neked itt,Angliában? Van egy kertes,emeletes házad,miért nem jó neked?Miért?
Anya közben változtatott viselkedésén,kihúzta magát,és szigorúan rám nézett.
   -Ella,sajnálom ha rosszat tettem,és tudom,hogy ez most nehéz neked,de egyetlen egyszer törődhetnél velem is,nem csak magaddal!Sajnálom,hogy el kell szakítanom Harrytől,de nincs-más-megoldás! - tagolta az utolsó három szót.
Erre nem tudtam mit mondani.Felborítottam a csészét,ami földet érve darabokra hullott,majd felrohantam az emeletre.

Felfelé szaladva hallottam,hogy valaki csenget.Hátra se nézve rohantam tovább.Csak az volt a célom,hogy minél hamarabb a szobámba lehessek egyedül.Csakis egyedül.

Beérve a szobámba becsaptam magam mögött az ajtót,és ledobtam magam az ágyra.Hátamra fordultam,és úgy elmélkedtem.
   -Nem megyek Magyarországra! - határoztam el.Nem hagyom itt Harryt, a srácokat,Selt és Eleanort,meg Daniellet sem!
   -Ella,Selena vagyok,bemehetek? - kérdezte kintről Sel.
   -Gyere! - válaszoltam flegmán.
Belépett,és arckifejezéséről tudtam,hogy már mindnet tud.
   -Sajnálom.  - adta őszinte részvétét.
   -Én is. - fúrtam bele arcom a párnámba.

   -És? Mit fogsz csinálni? - kérdezte,miközben leült az ágyamra.

   -Semmit.17 vagyok,azt kell csinálnom,amit anya mond.Nincs mese. - közöltem,kivéve fejem a párnából.
Sel nem tudott sokat hozzászólni.Két tenyerét összetette,és két combja közé zárta.
Így ültünk (illetve feküdtünk,arcunkat a párnába nyomva) jó pár percig.Talán fél óráig is.Végül Sel szólalt meg.
   -Mi lenne,ha ahelyett hogy itt feküdsz,és dühöngsz,megpróbálnád meggyőzni anyukádat,hogy had maradj itt?
   -Ha megengedné,az egyelő lenne a világ 8.csodájával - vetettem el a javaslatot.

   -Hát jó.És mi lenne,ha megpróbálnád kiélvezni,amíg itt vagy? - rukkolt elő egy újabb variációval. - Ha megpróbálnál minél több időt Harryvel és a barátaiddal tölteni?

Ebben volt valami igazság...de valahogy most nem akartam.Nem tudtam semmilyen ésszerű magyarázatot adni arra,hogy miért nem rohanok át Harryhez,és töltöm vele a maradék időmet.Aztán rájöttem miért: fájna a búcsúzkodás.Minél több időt töltenék vele,annál jobban viselne meg.

   -Jó.Majd később. - fordultam meg,és így feküdtem hátamon.

   -Ella?

   -Igen?

   -Nagyon fogsz hiányozni! - mondta Sel a könnyeivel küszködve.

Nem tagadom,elérzékenyültem.Lassan felültem,és megöleltem.

   -Nekem is! - mondtam,miközben szorosan magamhoz szorítottam.

   -Akkor ezt megbeszéltük! - nevetett Selena,mire én is elkezdtem nevetni.
A végén már mindketten az ágyamon fetrengtünk a röhögéstől.Semelyikünk nem tudta,mi ilyen vicces, a végén már csak azon röhögtünk,hogy a másik hogy röhög.
Nem hittem volna,hogy egy barátnő ennyit számít - pedig de!